Ezer éve volt már ilyen ötletem, hogy az emlékek felidézése - főleg a kellemetleneké - olyan, mint kinyitni egy rég bezárt kaput, lehetőleg jó rozsdásat, nyikorgót, sötétet. Kézbe kulcs, lámpás. A megvalósítással volt gond, miszerint úgy tűnik, csak olyan helyeken vannak ilyesfajta kapuk, ahol mások is járnak. Ezzel az a kisebb gond, ha hülyének néznek, de a rendőröknek valószínűleg nem tetszett volna egy zárt kapu előtt álldogáló valaki éjszaka, kulccsal a kezében.
Aztán leesett, hogy egy elhagyatott házzal is működne a dolog, ilyet sokkal könnyebb találni félreeső helyeken. Szóval hát, íme, egy szőlőhegyen akadt is hosszú ideje "lakatlan" pince. :) Sajnos a több évnyi várakozás során eltűnt a legnagyobb kulcsom, így egy kisebb csomót szedtem össze használaton kívüliekből - nem a legjobb méret volt a képhez. A naplemente viszont szép volt, kifejezetten kellettek az esti színek.
A használaton kívüli pince magában is jó téma sötétebb hangulatú képekhez, hiszen ki mondta, hogy nem ez az Elátkozott Fenyér, vagy más rémtörténetek helyszíne?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.